Ahogy beköszönt a hidegebb idő, néhány dologra oda kell figyelnünk az autónknál is, hogy gond nélkül róhassuk a kilométereket hóban, fagyban is. Az utakat sózzák, a folyadékok megfagyhatnak és az egész kocsi nagyobb mechanikai igénybevételnek van kitéve a téli autózás során mint az év többi részében. Érdemes néhány apró dolgot megtenni még az igazán hideg napok előtt, hogy könnyebb legyen az életünk.
1. Téli gumi csere
Ma ezt már talán nem kell hangsúlyozni! A téli gumik tapadása a hideg, vizes, havas jeges felületen sokkal jobb, köszönhetően az eltérő mintázatnak, így fékezéskor az autó rövidebb úton meg tud állni. A kanyarokban kevésbe válik csúszásra hajlamossá a jármű, nagyobb tempóban is be lehet venni ugyanazt a kanyart. A sok apró kis rovátkának hála, a gumi a hóban is meg tud kapaszkodni és minimális kipörgéssel vagy anélkül képes átvinni a vonóerőt a talajra.
2. Hűtőfolyadék ellenőrzés téli autózás előtt
Az autóban nem hűtővíz van, hanem úgynevezett hűtőfolyadék, aminek az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy hideg időben sem fagy be. Ez viszont függ a folyadék típusától és attól is, hogy mióta használják az autóban. Bármelyik kúton lehet kérni, hogy ellenőrizzék a fagypontot. Ha ez -20 fok feletti, akkor érdemes lehet kicseréltetni a hűtőközeget az autóban. Ideális esetben a mért értéknek -25 és -40 fok között kellene lennie.
3. Akkumulátor ellenőrzés
Nincs is annál kellemetlenebb, mint egy hideg téli reggelen amikor egyébként is késésben vagyunk mert már 10 perce vakarjuk a havat az autóról rájönni, hogy nem indul mert lemerült az akkumulátor. Sajnos az autókban sem örök életűek az akkumulátorok és idővel cserélni kell őket. Elég egy multiméterrel megnézni egy éjszakai állást követően az akku feszültségét, amiből következtethetünk annak állapotára.
Ha a mért érték 12,7 Volt körüli, akkor egy közel 100%-os akkumulátorunk van. 12,4 Voltnál 75%-os, 12,2 Voltnál 50%-os, 12,0 Voltnál pedig 25%-os akkumulátorról beszélhetünk. Ha 11,7 Voltot vagy kevesebbet mutat a műszer akkor az akkumulátor lemerült. Ha az otthon mért érték 12,2 Volt vagy kevesebb, akkor érdemes elmenni egy szervizbe, ahol kifejezetten erre a célra gyártott műszerrel alaposabb vizsgálatnak vetik alá az akkumulátort és meg tudják mondani, hogy szükséges-e a cseréje vagy sem.
4. Lámpák beállítása, tisztítása
„Látni és látszani” – hallhatjuk oly sokszor, és mennyire igaz. A világítás mindkettőről szól. De sajnos nem csak láthatunk vele, mást el is vakíthatunk, ha rosszul vannak beállítva az első fényszórók. Elég, hogy az egyik lámpa kicsit felfelé világítson és máris úgy fogja érezni a szembe jövő, hogy reflektorral haladunk, pedig nem. Télen korábban lesz sötét, többet kell rossz fényviszonyok mellett vezetni, így ilyenkor még sokkal fontosabb, hogy tegyünk a biztonságunkért. Bármelyik szervizben pár perc alatt beállítják a fényszórókat úgy, hogy azok a megfelelő szögben világítsák meg az aszfaltot és az előttünk haladókat is.
A bemattult lámpák veszítenek a fényerejükből, érdemes azokat felújíttatni vagy kicserélni új lámpatestekre, hogy a lehető legnagyobb intenzitással tudjanak világítani a sötétben. Ha látszólag mindenok nélkül villognak rád a szembe jövők, akkor gyanakodhatsz, hogy valamelyik lámpád talán ki van égve. Az izzó csere sem egy bonyolult művelet, sok autón otthon is elvégezhető. Minden autónál kicsit más a folyamat, de az izzócseréről szóló cikkünk jó kiindulást jelenthet.
5. Ablaktörlő cseréje
Ha a lámpák már jól világítanak, az sem árt, ha kilátunk az autóból. Esős időben nagyon idegesítő tud lenni, a csíkozó ablaktörlő vagy ha mindig egy vékony víz réteg marad a szélvédőn a törlés után. A többi autó fénye megtörik rajta és még sokkal rosszabbul látni. Érdemes a tél előtt újakra cserélni az ablaktörlő lapátokat, hogy mostoha körülmények között is jól ki lehessen látni az autóból. Érdemes jó minőségű lapátokat választani, de ezek jóvl többe is kerülnek. Az árakról az Árukereső oldalain érdemes tájékozódni.
6 . Téli szélvédő mosó
A téli időben a vizes latyakos útról sokkal több kosz jut fel a szélvédőre, így gyakrabban is le kell tisztítani. Egy hosszabb út során erre nem mindig van lehetőség, sokszor csak ráspirccelünk az ablakra az ablakmosóból, pár törlés a lapáttal és már látunk is megint. Ha nem cseréljük ki ezt az ablakmosó folyadékot olyanra, ami akár -20 fokig is fagyálló, akkor könnyen úgy járhatunk, hogy spriccelnénk az ablakra, de nem jön semmi. Jó esetben csak befagyott a folyadék a csőbe és nem repesztett el semmit. Rossz esetben viszont a fúvókák, és a tartály is kárát láthatják a hanyagságnak. A hidegebb időjárás beköszöntével el kell használni a még a tartályban lévő ablakmosó folyadékot és feltölteni téli ablakmosó folyadékkal.